Csepeli Munkásotthon

Az első Munkásotthon
Az első Munkásotthont 1916. november 12-én avatták fel Csepel községben, az Árpád utca és a József utca sarkán. Ez az épület és későbbi változatai a csepeli munkásság szellemi központjává lettek.
Ezt megelőzően, csaknem 12 esztendős adakozás és pénzgyűjtés mellett – közben különféle vendéglőkben volt székhelyük – csepeli szakszervezeti csoportok dolgoztak saját otthonuk megteremtéséért. Csepeli munkásoktól összegyűjtött pénzen telket vásároltak, melyet később eladtak, s 1908-ban készíttették el a modern, emeletes otthon tervrajzát. 1911 augusztus 27-én alakult meg a Munkásotthon Szövetkezet, amely gyűjtőívet bocsátott ki, s minden testvérszervezetet és önálló kereskedőt, iparost felkértek az adományozásra: a nyomasztó gazdasági viszonyok miatt nem sikerült összegyűjteni a szükséges összeget, s 1914-ben pedig kitört a világháború.
A vas- és fémmunkások helyi csoportja a gyűjtést folytatta, matinékat, műsoros esteket szervezett. 1915. július 20-án egy sikeres erdei ünnepséget tartottak a Zsilip-erdőben, hogy anyagi erőt teremtsenek az állandó munkás-színház, illetve a Csepeli Munkásotthon felépítéséhez. A háborús években tovább folyt a gyűjtés a szociáldemokraták közreműködésével.
A Munkásotthon vezetősége 1915-ben a Weiss Manfréd gyár (munkások béréből levont 2 százaléknyi összegből) által létrehozott segélyalapból kért és kapott 35 ezer Koronát. Így meg tudták vásárolni a volt Saufner féle vendéglőt Munkásotthonnak. Az énekkar és a vigalmi gárda is oda költözött, s a billiárd terem is igen látogatott volt. Össztáncokat szerveztek, élénk könyvtári élet folyt. Ám az épületet hamar kinőtték.
A Csepeli Munkásotthon Szövetkezet 1916 őszén ismét pénzt kért a WM segélyezési alapból: a kapott 50 ezer koronából megvették a szomszédos telket. Majd bankkölcsönt vettek fel és részvény-téglajegyeket bocsátottak ki (így a munkások fillérjeit is igénybe vehették).

A Munkásotthon új épülete
1917-ben megindult az építkezés (melyben igen sok csepeli dolgozó ingyenesen végzett munkával is közreműködött), s a nagyterem építése 1918-ban már erősen előre haladt. A Tanácsköztársaság létrejötte lendített a munkákon, a Tanácsköztársaság leverése után viszont egy időre leállt az építkezés.
Végül 1920 március 14-én felavatták az új Munkásotthont. A régi, földszintes épületben volt az igazgató és a gondnok lakása, irodák, söntés és egy nagyobb terem. Az új épület – a tánc céljaira is használható – parkettás színházterem volt (kazettákkal díszített vasbeton dongaboltozata a szecessziós építészet remeke), melyhez előcsarnok, ruhatár, pénztárfülkék, az emeleten erkély és karzat, vetítőház, két-három kisebb helyiség és terasz is tartozott. Nagy színpada alatt öltözők voltak, a pincékben pedig a kazánház, a gépház és a tüzelőanyagraktár kerültek.
Az új otthon azért épült, hogy abban a csepeli szervezett munkásság részére oktató- és színi előadásokat rendezzenek, s benne a dolgozók megtalálják a tanulást és a szórakozást, s a munkanélkülieknek se kelljen az utcán csavarogniuk. Az ötvenes évek óta a Munkásotthonból a művelődés háza lett, s a rendszerváltásig zömében a Csepel Vas- és Fémművek dolgozóinak kulturális igényeit elégítette ki. A hatvanas évekre ezek az igények túlnőttek a ház lehetőségein, felvetődött a ház bővítése, korszerűsítése.

A mai, modernizált épület születése
1963-ban a CSM forrásaiból és állami hozzájárulásból elkezdődött a Munkásotthon öt évig tartó újjáépítése.
Az új külső arculatú, kibővített épületet (amely megőrizte felújított formában az eredeti színháztermet) 1968. november 4-én adták át rendeltetésének. A ház fenntartásának, működtetésének költségeit a Csepel Művek fedezte.
A Csepeli Munkásotthon történetének tanulsága a szüntelen útkeresés: ez a munkásotthon természetes állapota, hiszen a mindig újra törekvő ember igényeivel van elszakíthatatlan kapcsolatban: ez a válasz a jövő kihívásaira is – írta Drucker Tibor, akinek könyvéből a történeti adatokat idéztük. F: http://csepelujsag.blog.hu