Ugrás a tartalomra

Magyar Színház

leguan küldte be September 19, 2012 időpontban
Hely/kategóriák
Létrehozás
1897

A Magyar Színházat 1897-ben építették, Láng Adolf építész tervei szerint, az akkor még külvárosinak számító városrészben, az Izabella, ma Hevesi Sándor téren. A két emelet magasságú nézőtér befogadóképessége 996 fő volt. A Rákosi-Beöthy család vezetésével alapított színház  kezdetben főként  operetteket játszott, majd fokozatosan, tíz év fennállás után komoly prózai színházzá alakult.

1914-ben a színházat Vágó László építész építette át. Új előcsarnok épült,  a nézőtér férőhelyeit jóval ezer fölé növelték. Az államosításokig változatlanul magánszínházként működött,  1947−51 között a Nemzeti Színház kamaraszínháza lett, majd 1951−61 között a Madách Színház, 1962−64 között a Petőfi Színház otthona volt. A színház mai arculatát 1964−66-ban nyerte el, amikor Azbej Sándor tervei szerint átépítették − a Nemzeti Színház Blaha Lujza téren álló épületének felrobbantása miatt − a társulat ideiglenes hajlékának.

A régi színházat egészen a vasfüggönyig elbontották, sok helyen csak a tartófalak maradtak a helyükön. Az épület két új szinttel magasabb lett, és a tér felé is 8 méterrel terjeszkedve, jóval nagyobb alapterületűvé vált. Ezáltal lehetőség nyílt egy impozáns előcsarnok kialakítására és a színház műhelyeinek, jelmez-, és bútortárainak elhelyezésére. A színpadot is megnövelték.

Az új épület zsolnai pirogránitból készült, 757 elemből álló dombormű homlokzata Illés Gyula szobrászművész munkája.

Tervezte
Láng Adolf (1897), Vágó László (1914), Azbej Sándor (1966)
Cím

Hevesi Sándor tér 4
Magyarország

Hosszúsági és széleségi fokok